Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fazekas Nándor

Simon Andrea Sport

„Egyszerre fáj majd a szívem és leszek nagyon boldog”

Világversenyen szerzett érem nélkül vonult vissza tizenöt év után a válogatottságtól, de húsz év múlva is extraklasszisként emlegetjük majd. Például azért, mert ő volt az, aki a londoni olimpián az utolsó percben mínusz egynél megfogta az izlandiak hetesét, ami elengedhetetlen volt, hogy bejussunk az elődöntőbe. Interjú Fazekas Nándorral.

hvg.hu Sport

Fazekas nélkül készül újabb menetelésre a Mocsai-csapat

Október 31-én Lettország, november 4-én pedig Szlovákia ellen lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn a londoni olimpián 4. helyen végzett férfi kézilabda-válogatott. Vagyis nem telejesen az a csapat, hiszen London egyik hőse, Fazekas Nándor kapus is visszamondta a válogatottságot.

hvg.hu Sport

Fazekas Nándor is lemondta a válogatottságot

Újabb veszprémi kézilabdázó mondta le a válogatottságot. Ezúttal a kapus, Fazekas Nándor döntött úgy, hogy nem vállalja tovább a nemzeti színekben való szereplést. Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott ma reggeli sajtótájékoztatóján állt elő bejelentésével.

Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője) Sport

Kovács Zoltán: Essünk bátran a ló túlsó oldalára!

Amikor az ember naponta ír egy kis cikket az olimpiáról, sokszor téved, és sokszor igazságtalan is. Naggyal kapcsolatban nem láttam, amit talán látni kellett volna, nem hittem volna, amit Mocsai Lajos végig hitt. Most meg az a baj, hogy aranyban bízom, de a kibic már csak ilyen.

Mélyi József Csapatsportok

Nándi Xanaduban

Éveken, néha évtizedeken át ilyen mesebeli pillanatokra vár az ember, irigykedve néz másokat, ahogy megélik, aztán megdöbben, hogy egyszer csak neki is jut belőle. A mostani, Izland elleni mozdulatok évekig-évtizedekig ott lesznek a magyar sportköznyelvben: „ezt most úgy fogtad meg, mint a Nándi az izlandiak ellen!”, vagy „olyan messziről varrta be, mint Nagy Laci a hosszabbításban”, esetleg „pont ennyi idő volt hátra akkor is”.

hvg.hu Sport

Az egész világ Fazekast méltatja

A magyar kézilabda-válogatott szenzációs győzelme után, ismerősök és ismeretlenek is áradoznak a 43 esztendős kapus teljesítményéről, aki "kivédte a szemüket" az izlandi játékosoknak, így segítve a csapatot az olimpiai torna elődöntőbe jutásához.

hvg.hu Csapatsportok

Cseh László: "legyőzök mindenkit"

101 nap van hátra a londoni olimpiáig. Ez az utolsó időszak, amikor még viszonylag lezser nyugalommal, derűsen beszélnek a sportolók az esélyekről. Azok is, akiktől aranyat remél a közvélemény. Az úszó a debreceni Eb-t, a dobóatléta a londoni körülményeket, a kézilabdakapus a sorsolást említi. Ők már biztosan ott lesznek az olimpián – de nem csak a részvétel a fontos nekik.

hvg.hu Csapatsportok

A kiszenvedett győzelem olimpiát érhet

Második meccsét is megnyerte a magyar férfi kézilabda-válogatott a férfi olimpiai selejtezőtornán. Ahogy Macedóniát, úgy a brazilokat is végig vezetve, de kiélezett meccsen múltuk felül, elsősorban Fazekas Nándornak köszönhetően. Estére olimpiai résztvevők lehetünk.

hvg.hu Sport

Férfi kézi Eb: elődöntő nincs, jövőkép van

A legrosszabb forgatókönyv valósult meg a férfi kézilabda Eb középdöntőjében: már két kör után eldőlt, hogy a magyar válogatott nem jut az elődöntőbe. A csoportkört veretlenül teljesítő magyarok Izland után Szlovéniától is kikaptak, tulajdonképpen ugyanúgy: egész meccsen hasztalan üldözték az ellenfelet. Csapatunk az erényeit nem tudta érvényesíteni, de temetni így sem kell az egész Eb-n jó harci szellemet mutató gárdát.

hvg.hu Sport

„Nyugodtan, mint az őrültek” – két kulcsjátékosunk a kézilabda Eb-ről

Az Európa-bajnokság „halálcsoportjába” került a magyar kézilabda-válogatott, két olyan csapat ellen kell kivívnia a továbbjutást (Franciaország, Spanyolország), mely a világ abszolút élmezőnyébe tartozik, a harmadik, Oroszország pedig újra oda tart. Két kulcspozíció, kapus és irányító, két kulcsjátékos, Császár Gábor és Fazekas Nándor. A hvg.hu őket kérdezte feladatukról, a csapatról és a kontinenstornáról.

hvg.hu Sport

Mindenki a magyarok elleni győzelemre épít - Halálcsoportban a Mocsai-csapat

A január 15-én kezdődő szerbiai Európa-bajnokságra készülő férfi kézilabda válogatottunk szegedi edzésén jártunk. A mieink célja, hogy 1.-8.-ba jussanak, ami az Eb halálcsoportjából nem lesz túl egyszerű. Csoportellenfeleink a szintén kvalifikációs kényszer alatt játszó Oroszország, a vb-harmadik Spanyolország valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Franciaország lesznek.

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Mégis hogyan ütközhet össze egy utasszállító repülő egy katonai helikopterrel? Sok a kérdés a washingtoni baleset körül

Mégis hogyan ütközhet össze egy utasszállító repülő egy katonai helikopterrel? Sok a kérdés a washingtoni baleset körül

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

A címlapról ajánljuk